dr. Székely Andrásradiológus szakorvos

RESUME
KOR
41
SZAKMA
Radiológus
TELEFON
+36-20-620-7622
EMAIL
andras.szekely@med.unideb.hu

Tisztelt Látogató

/Üdvözlöm weboldalamon!

Dr. Székely András, radiológus szakorvos vagyok. Orvosi diplomámat 2009-ben szereztem a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Rezidensi éveim a Kenézy Gyula Kórház Radiológia Osztályán töltöttem; ez idő alatt több alkalommal vettem részt külföldi szakmai tanulmányutakon és továbbképzéseken például Bécsben, Salzburgban és Chicagoban. 2014-ben szereztem szakvizsgát Budapesten, kiválóan megfelelt minősítéssel. A radiológia területén főleg CT-, ultrahang- és röntgen diagnosztikával foglalkozom.

Az Iconomix teleradiológiai szolgáltatónál napi szinten folytatok távdiagnosztikai tevékenységet CT illetve röntgen modalitásokon az ország számos egészségügyi intézményének. Részt veszek szakorvosjelöltek, fiatal szakorvosok által leírt CT vizsgálatok másodleletezésében, sőt az ezt támogató informatikai megoldást támogató rendszer (www.peer-review.hu) fejlesztésében is aktívan részt veszek. Jelenleg a Debreceni Egyetem UDMED elnevezésű kórházi informatikai rendszerének megvalósításában is szerepet kaptam mint a képalkotásért felelős személy.

A sürgősségi betegellátáshoz nélkülözhetetlen képalkotásban (röntgen, ultrahang és CT) a mindennapos gyakorlatot a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban ügyeletvezetőként végzett munkám biztosítja.

Fő érdeklődési területem az alacsony dózisú CT-tüdőrákszűrés. Ezzel a fájdalommentes, kontrasztanyag nélkül végzett módszerrel bizonyítottan csökkenthető a tüdőrákos megbetegedésekből származó halálozás, azáltal, hogy a tüdőrákot korán, még jól kezelhető stádiumában kimutatja. Az éves szűrés leginkább a tüdőrákra nézve magas kockázatú páciensek számára ajánlott. Ők olyan tünetmentes, 50-80 éves, jelenleg is dohányzó vagy a dohányzást maximum 15 éve abbahagyó páciensek, akik életük során legalább 30 éven át napi 1 doboz cigarettát szívtak. Sajnálatos módon Magyarországon nagyon sokan magas kockázatúnak minősülnek. Amennyiben Ön úgy gondolja, hogy szüksége lehet alacsony dózisú CT-tüdőszűrő vizsgálatra, keresse fel tüdőgyógyászát, aki a megfelelő beutalóval elláthatja Önt.

Ha specialistát választasz, betegséget is választasz.

- Doctor House -

Tevékenységek

/Amiket csinálok

RÖNTGEN VIZSGÁLATOK

A legtöbb ember a radiológust röntgenorvosként ismeri, hiszen a röntgen volt az első eszköz, amivel képet tudtunk alkotni az emberi test belső állapotáról. A röntgen vizsgálatok ionizáló sugárzást használnak, aminek valóban lehet káros hatása, de a mai technikának köszönhetően az emberi testet csak nagyon minimális mennyiségű sugárzás éri vizsgálat közben. Továbbá, ilyen jellegű vizsgálatokat csak olyan esetben végzünk el, ha a várható előnyök túlszárnyalják az esetleges kockázatokat.

ULTRAHANG VIZSGÁLATOK

Az ultrahang vizsgálat fájdalommentes és a vizsgálat során a pácienst nem éri ionizáló sugárzás. A készülék valóban hanghullámokat használ az emberi test feltérképezésére, azonban ezek a hanghullámok az emberi fül számára nem érzékelhetők. A legtöbb páciens csak az ultrahangos vizsgálatok során találkozik a radiológussal. Ma már egyre több helyen találkozni úgynevezett szonográfus szakemberekkel, akik végzettségüket tekintve nem orvosok, de egy-egy terület ultrahangos vizsgálatában magasan képzettek.

CT-VIZSGÁLATOK

A korszerű CT-vizsgálatokat ma már számos kórállapot felderítésénél alkalmazzuk. A CT készülék a röntgen eszközökhöz hasonlóan ionizáló sugárzást használ, így itt is alapvető a jól megválasztott vizsgálati protokoll kiválasztása és a megfelelő előkészítés. A vizsgálatok során alkalmazott jód tartalmú konsztrasztanyagra néhány ember érzékeny lehet, így vizsgálat előtt mindenképpen tájékoztassa erről kezelőorvosát. Amennyiben Ön cukorbetegség miatt tablettát szed, azt vizsgálat előtt 2 nappal hagyja el!

Számok

1angol nyelvű publikáció
5magyar nyelvű publikáció
16tudományos előadás
9év munkapasztalat

Karrier

/főbb állomások

Experience
2014 - jelen

Óraadó tanár

Debreceni Egyetem

A Debreceni Egyetemen minden szemeszterben egy 6 hetes, a mellkas röntgen leletezéséről szóló kurzust oktatok külföldi orvostan hallgatóknak angol nyelven. A negyedéves radiológiai graduális képzésben is részt veszek, aminek keretén belül 10 héten át oktatok egy medikusokból álló csoportot. Mostmár rendszeresen oktatok tantermi előadóként, ami során a mellkas és a has radiológiáját oktatom magyar illetve angol nyelven.

Radiológus

Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Központi Radiológia Diagnosztika

Egy megyei kórházban, a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban dolgozok, mint radiológus szakorvos. Öt éves rezidensi képzésemet is itt töltöttem. A helyi betegellátáson túl távdiagnosztikai munkában (röntgen és CT) is részt veszek. Havonta 3 alkalommal szoktam ügyelni.

2010 December - jelen
Education
2002 - 2009

Medikus

Debreceni Egyetem, Orvostudományi Kar

2003 - 2009 között a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar hallgatója voltam. IV.-es éves hallgatóként a Nukleáris Medicina Tanszéken írtam TDK pályamunkám.

End

Kompetenciák

75%Általános orvoslás
90%Képalkotó diagnosztika
80%Oktatás, prezentáció
70%Kutatások

Blog

/Idővonal

Egyéb
aug 1

Vezetéknélküli diktafont teszteltem

Nemrég egy Philips SpeechMike Premium Air típusú vezetéknélküli diktafont vásároltam, amit intenzív tesztelésnek vetettem alá, elsősorban otthoni irodai környezetben. A tapasztalataimat, melyek igen pozitívak, egy rövidebb videóban összegeztem: https://youtu.be/qGX0nx4pYRE?si=7sp8KEmsRSzNjnuR A…

Read More

A tüdőrákszűrési ajánlásokat összefoglaló előadásom elérhető

Senkinek sem kell bemutatni, milyen óriási nagy probléma a tüdőrák mind Magyarországon, mind világszerte. Emiatt a betegség miatt Magyarországon évente csaknem 10,000 ember hal meg, pedig megfelelő szűrési programokkal egy…

Read More

ápr 3
dec 19

Legújabb videóm már elérhető

2023. november 11-én tartottam az első előadásomat az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben. Egy elég nehéz feladatot kaptam a főszervező asszonytól, de szerintem sikerült megoldanom. A helyszínen 20 percben adtam elő,…

Read More

Dícséretben részesültem

Az alábbi levelet kaptam a dékáni hivatalból, melyben megköszönték, hogy felkészítettem egy 5 fős, orvostanhallgatókból álló csoportot egy egyetemek közötti tanulmányi versenyre. Nagyon örültem ennek az írásnak, és nagyon meglepett,…

Read More

nov 20
nov 9

Korányis előadásom és esetbemutatásom anyagai

2023.11.11-én az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe kaptam meghívást, hogy előadást tartsak "ILD-t utánzó betegségek" témában, illetve ehhez kapcsolódóan egy érdekes esetet bemutassak. Nagy örömmel tettem eleget a felkérésnek. Az alábbiakban…

Read More

Országos rezidens továbbképző online 2023 ősz – I. előadás anyaga

Az idei őszi rezidens továbbképző első és harmadik előadásait tartottam Anatómia illetve Tüdőgócok címekkel. Az előadást videó és pdf formátumokban itt megtalálhatjátok: I. Anatómia YouTube videó: https://youtu.be/5C7Fvl3MkMo Pdf: Az előadást…

Read More

okt 6
Júl 4

Két előadást tartottam a 2023 évi MRT-MRAE XXIV. kongresszuson

Idén a Magyar Radiológusok Társasága és a Magyar Radiográfusok Egyesülete közösen tartotta a tudományos kongresszusát, aminek Miskolc-Diósgyőr adott otthont. Ezen a rendezvényen két előadást is tartottam melyek címe a következő…

Read More

Rövid videós sorozatot indítottam

Nemrégen elindítottam saját gyártású videós sorozatomat, ami a Caffeinated Chest Cases nevet kapta. Az esetmegbeszélős sorozat mögött az ötlet, hogy nagyjából annyi idő alatt mutatok be egy-két esetet, ameddig a…

Read More

máj 20
okt 7

A röntgenorvos belelát az emberbe!

Persze ez a cím csak átvitt értelemben értendő! Nemrég a Meglepetés magazin készített velem egy interjút, amiben a különféle képalkotó vizsgálatokról, azok szerepéről, korlátairól és a különféle indikációkról olvashatnak az…

Read More

Beszámoló a 30. jubileumi Soproni Ultrahang Napokról

Nagy örömmel vettem részt a 30. jubileumi Soproni Ultrahang Napokon, aminek idén is a Hotel Lővér adott otthon. A szervező bizottság két előadásra kért fel, melyeket csütörtökön, illetve szombaton adtam…

Read More

okt 3
Education
nov 28

Kövesd a YouTube csatornám!

Kedves látógatók! A betegtájékoztatásban és a szakmai információk gyors megosztásában ma már elengedhetetlen szerepük van az online videós tartalmaknak. Erre a célra hoztam létre néhány évvel ezelőtt a saját csatornám,…

Read More

Betegtájékoztató a Magyar Tüdőrákszűrés (HUNCHEST I. és II.) vizsgálatokról

Hazánkban évente hozzávetőleg 10000 ember betegszik meg és 8000 ember hal meg tüdődaganat miatt, ami önmagában is sajnálatos tény, de ha figyelembe vesszük, hogy világviszonylatban a tüdőrákban elhalálozottak között arányaiban…

Read More

okt 8
Sze 11

Tüdőszűrő (munkaalkalmassági) röntgen vizsgálat

Úgynevezett posterior-anterior (PA) azaz hátulról előre tartó sugáriránnyal készült felvétel a mellkasról. A munkaalkalmasság vizsgálat egyik sarkalatos eleme a tüdőszűrő mellkas röntgen. Ehhez a vizsgálathoz semmilyen speciális előkészületre nincs szükség…

Read More

Experience
Már 11

Terasy sablonok Excelben

A Terasy leletező programhoz kapcsolódóan közel fél éve készítek oktató videókat, és a legutóbbi részben ígértem, hogy megosztom a kollégákkal azt az Excel táblázatot, melyben a leletsablonjaimat letároltam. Remélem, hogy…

Read More

Média
nov 28

Kövesd a YouTube csatornám!

Kedves látógatók! A betegtájékoztatásban és a szakmai információk gyors megosztásában ma már elengedhetetlen szerepük van az online videós tartalmaknak. Erre a célra hoztam létre néhány évvel ezelőtt a saját csatornám,…

Read More

A röntgenorvos belelát az emberbe!

Persze ez a cím csak átvitt értelemben értendő! Nemrég a Meglepetés magazin készített velem egy interjút, amiben a különféle képalkotó vizsgálatokról, azok szerepéről, korlátairól és a különféle indikációkról olvashatnak az…

Read More

okt 7
feb 2

Betegtájékoztató videó az alacsony dózisú mellkas CT-vizsgálatokról

A GloboTV munkatársainak segítségével készítettük el ezt a tájékoztató videót, ami a tüdőrákszűrésről illetve az alacsony dózisú mellkas CT-vizsgálatról szól. A videón megismerhetjük a Kenézy Gyula Kórház egyik CT vizsgálóját,…

Read More

Interjút adtam a GloboTV-nek

Nemrég a Globo Háttérben beszéltem a tüdődaganatról és annak korszerű szűrési lehetőségéről. Ebben a beszélgetésben részletes tájékoztatást adtam a Hunchest II. programról. A teljes videó itt tekinthető meg: https://youtu.be/fOwTpj9i5lI

Read More

feb 2
feb 2

Betegtájékoztatóm jelent meg a Hajdú-Bihar megyei Naplóban és a Haon.hu weboldalon

2020. január 26.-án jelent meg a Haon.hu weboldalon, majd rá egy nappal a nyomtatott Hajdú-Bihar megyei Napló újságban is a Hunchest II.-ről szóló betegtájékoztatóm, melynek elkészítésében Vass Attila volt segítségemre.…

Read More

“Alacsony dózis mellett is hatékonyan szűrhető a tüdőrák” címmel jelent meg írásom

Az "Egészségére!" című magazinban jelent meg a következő írásom. Az olvasáshoz kellemes időtöltést kívánok!  

Read More

Júl 2
Tudomány
Már 16

Alacsony dózisú mellkas CT-vizsgálatok illusztrált leletezési útmutatója: tudományos poszter

A bécsi European Congress of Radiology kongresszuson egy másik tudományos anyag elkészítésében is segédkeztem. Ez a poszter az LDCT vizsgálatok leletezéséhez nyújt illusztrált segítséget. Ez a poszter letölthető innen: link.

Read More

A tüdőgócok illusztrált gyakorlati leletezési útmutatója: tudományos poszter

A tüdőgócokra vonatkozó illusztrált gyakorlati útmutatóm elektronikus poszter formájában jelent meg a bécsi European Congress of Radiology konferencián. A dokumentumban 8+1 hasznos tanácsot írtam le, ami az én tapasztalatom szerint…

Read More

Már 16
Sze 25

A kutatók éjszakáján az alacsony dózisú tüdőrákszűrésről is szó esik majd

2018.09.28.-án Debrecenben a Kenézy Gyula Kórház Központi Radiológia Diagnosztika osztályának oktatótermében fogunk kollégámmal, dr. Tar Juliannával a tüdőrákról illetve a tüdőrák korszerű szűrési lehetőségeiről beszélni. Az egy órás program során…

Read More

Alacsony dózisú mellkas CT-vizsgálat: betegtájékoztató

Fontosnak tartom, hogy pácienseim teljes körű tájékoztatást kapjanak azokról a vizsgálatokról vagy beavatkozásokról, amelyeknek alávetik magukat. A következőkben a radiológiai vizsgálatokról adok egy általános ismertetőt Önöknek, illetve az alacsony dózisú…

Read More

Júl 9
Júl 9

Alacsony dózis mellett is hatékonyan szűrhető a tüdőrák

[caption id="attachment_961" align="alignright" width="300"] A radiológus sajnos gyakran ilyen formában találkozik a tüdődaganattal. A mellkas röntgen azt mutatja, hogy a jobb oldali tüdő felső- és középső részét a daganat már…

Read More

Előadásom a XXIX. MRT kongresszuson

A Magyar Radiológusok Társasága 2018. június 21-23 között Pécsett tartotta XXIX. kongresszusát, amelyen én is részt vettem előadóként és a csütörtöki mellkasi radiológia szekcióban üléselnökként. Az én előadásom az incidentálisan…

Read More

Júl 3
Júl 2

“A tüdőgócokra vonatkozó négy diagnosztikai algoritmus összehasonlítása” címmel jelent meg tudományos közleményünk

A Magyar Radiológia Online majd a nyomtatott Magyar Radiológia folyóiratban jelent meg legfrissebb tudományos közleményünk "A tüdőgócokra vonatkozó négy diagnosztikai algoritmus összehasonlítása" címmel. Ez a publikáció a Fleischner Társaság, a brit…

Read More

Incidental findings on the CT component of PET/CT

Tegnap ezzel a címmel tartottam előadást a Scanomed Kft. 1 hetes továbbképzőjén Prof. Thomas Beyer előtt. Ebben az előadásban a PET/CT vizsgálat során, anatómiai lokalizáció céljából készült alacsony dózisú CT…

Read More

Sze 27
esetbemutatás
okt 23

Egy nagy tüdőgóc sem mindig daganat

A tüdőrák gyakran úgynevezett tüdőgócok formájában mutatkozik meg, de egy nagy tüdőgóc vagy másnéven nodulus sem jelent mindig daganatot. Íme egy 55 éves férfi esete (1.kép), akinek a jobb felső…

Read More

Miért nem elég egy irányból röntgenezni a mellkast?

Az úgynevezett PA felvételen (bal oldali kép) az elváltozás nem látszik, hiszen a szív mögé vetül. Csak az oldal irányból készített felvételen (jobb oldali kép) válik láthatóvá a csigolyatestre vetülő…

Read More

Sze 11
Júl 10

Alacsony dózisú mellkas CT-vizsgálat: válasz néhány gyakori kérdésre

Az alacsony dózisú mellkas CT-vizsgálatról készült betegtájékoztatóm megjelenése után többen tették fel a következő kérdéseket: mit lát a radiológus az alacsony dózisú CT-vizsgálat során? hogyan ad a CT több információt…

Read More

felhívás
Sze 29

Jelentkezzen Ön is ingyenes alacsonydózisú tüdőszűrő CT-vizsgálatra!

Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy 2019. szeptember 25.-én elindult a második Magyar Tüdőrák szűrési modellvizsgálat (HUNCHEST II.), melynek keretein belül 9 hónap alatt 3000 páciens alacsony-dózisú mellkas CT-vizsgálata térítésmentesen biztosított. Ehhez…

Read More

End

Segíthetek?

/Keressen bizalommal!