A bécsi European Congress of Radiology kongresszuson egy másik tudományos anyag elkészítésében is segédkeztem. Ez a poszter az LDCT
A bécsi European Congress of Radiology kongresszuson egy másik tudományos anyag elkészítésében is segédkeztem. Ez a poszter az LDCT
A tüdőgócokra vonatkozó illusztrált gyakorlati útmutatóm elektronikus poszter formájában jelent meg a bécsi European Congress of Radiology konferencián. A
2018.09.28.-án Debrecenben a Kenézy Gyula Kórház Központi Radiológia Diagnosztika osztályának oktatótermében fogunk kollégámmal, dr. Tar Juliannával a tüdőrákról illetve
Fontosnak tartom, hogy pácienseim teljes körű tájékoztatást kapjanak azokról a vizsgálatokról vagy beavatkozásokról, amelyeknek alávetik magukat. A következőkben a
Világszerte a tüdőrák évente körülbelül 1.6 millió halálozásért felelős. Ez azt jelenti, hogy évente többen halnak meg tüdőrák következtében,
A Magyar Radiológusok Társasága 2018. június 21-23 között Pécsett tartotta XXIX. kongresszusát, amelyen én is részt vettem előadóként és
A Magyar Radiológia Online majd a nyomtatott Magyar Radiológia folyóiratban jelent meg legfrissebb tudományos közleményünk “A tüdőgócokra vonatkozó négy
Tegnap ezzel a címmel tartottam előadást a Scanomed Kft. 1 hetes továbbképzőjén Prof. Thomas Beyer előtt. Ebben az előadásban